munka teszt

Előfordult már, hogy egy állásinterjún olyan kérdés ütötte meg a füled, amire egyszerűen úgy érezted nincs jó válasz? Az ilyen kérdésektől mindenki egy kicsit megijed, amit az interjúztató nyilvánvalóan érzékel, és nem biztos, hogy pozitív benyomást keltesz. Összeszedtünk néhány olyan kérdést, amik ijesztőek lehetnek, némelyik picit gonosz is a kérdező részéről, de sajnos előfordulhat, így nem árt felkészülni rájuk.

Miért lépett ki az előző munkahelyéről? Miért akarja ott hagyni jelenlegi munkahelyét?

Amikor az ember saját maga dönt úgy, hogy ott hagyja munkahelyét, biztosan jó oka van rá. Lehet, hogy nem jöttél ki a kollégákkal, főnökkel, kevés volt a fizetés, vagy egyszerűen szakmailag érezted azt, hogy nem megfelelő számodra. A kérdező részéről ez egy logikus kérdés, hiszen arra kíváncsi, mi az, ami nálad a felmondáshoz vezet, ugyanakkor fontos tényező, hogy az új munkahelynél is előfordulhatnak-e hasonló körülmények. Éppen ezért saját érdeked is igazat mondani, hiszen nem akarsz csöbörből vödörbe esni. Mindenképpen tedd hozzá a válaszodhoz, hogy hogyan igyekeztél tenni azért, hogy az adott rossz körülmény változzon. Az, hogy próbáltál megoldást találni jobb fényben tüntet fel, és jelzi, hogy a felmondás átgondolt lépés részedről.

Miért bocsátották el előző munkahelyéről?

Kényes kérdés. Az elbocsátás eleve egy megalázó szituáció, nehéz úgy beszélni róla, hogy ne vessen ránk rossz fényt, de a kérdésre válaszolni kell. Itt is fontos az őszinteség, valamint ha következő pontokra is odafigyelsz, nem lehet baj:

  • Tanultál-e belőle, ha igen mit.
  • Ne hibáztasd és/vagy szidalmazd a korábbi munkaadód.
  • Válaszod legyen tömör és átgondolt. Ne kezdj bele hosszas történetbe arról, hogy ki kezdte, és ki, mikor, mit mondott.

Mi az oka, hogy sűrűn váltott munkahelyet?

Érdemes felkészülni erre a kérdésre, ha egy éven belül legalább két munkahely van feltüntetve az önéletrajzodban, és Te épp a harmadikat keresed. A kérdező felől jogos a kérdés, hiszen jobb esetben hosszútávra keresi a jelöltet. Előfordul, hogy egyszerűen csak az élet hozta így, leépítés vagy költözés miatt kellett munkát váltanod, de elbocsátás, felmondás is lehet az oka. Nyugodtan légy őszinte, mert éppen arra kíváncsiak volt- e valódi oka a „vándorlásnak” vagy egyszerűen képtelen vagy megmaradni egy helyen hosszútávon. Válaszodban térj ki egyesével mindegyik munkahelyre röviden, a kérdező majd úgyis félbe szakít, vagy rákérdez, ha valami jobban érdekli. Ne vedd egy kalap alá az összeset. Pl. „Egyiknél sem éreztem jól magam” vagy „Egyik sem vált be”.

Régóta keres munkát, eddig miért nem vették fel sehova?

Kifejezetten gonosz kérdés, arra szolgál, hogy kizökkentsen, zavarba hozzon. Eleve rossz érzés, interjúról interjúra, próbanapról próbanapra járni, és nem mindig tehetsz róla, ha éppen nem Te lettél a kiválasztott, végképp nem szokták (minden esetben) elmondani a valódi indokot. A következő válaszokat javasoljuk.

  • Még nem jeleztek vissza
  • Én voltam az első jelentkező, akit meghallgattak
  • Én sem értem, de úgy tűnik, még nálam is volt jobb jelölt

Mik a gyengeségei?

Gyakran felmerülő kérdés, alapos felkészülést igényel. Kellemetlen amikor csak gondolkozol, szemben az interjúztatóval, és az ég világon semmi nem jut eszedbe. Ha mégis, aztán azon gondolkozol vajon mondhatod-e vagy jobb, ha inkább magadban tartod az adott negatív tulajdonságot. Érdemes egy kis önvizsgálatot tartani az interjú előtt, és összeszedni mik a vállalható hibáid. Ne aggódj, mindenkinek vannak, annak is, aki éppen a választ várja Tőled. Bármit is mondasz, tedd hozzá, hogy próbálsz rajta javítani, fejleszteni magad, és igyekszel, hogy legalább a munkában ne ütközzön ki.

Hogy hívnak engem?

Az emberek nagy része, amikor bemutatkozik nem figyel oda, vagy szinte azonnal elfelejti a másik fél nevét. Az, hogy az interjúztató az interjú közepén megkérdezi h emlékszel a nevére, nem sűrűn fordul elő, de ha mégis, nagyon kínos, ha nem tudod. A kérdés célja, hogy kizökkentsen, stresszhelyzetet okozzon. Figyelj oda a másik nevére, amikor bemutatkoztok, esetleg kérdezz vissza, ha nem hallottad jól. Ha mégis elfelejted, maradj nyugodt, ne ess pánikba. Mondd el, fontos neked ez az interjú, és az izgalom miatt, sajnos nem tudod.

 

Összességében fontos, hogy mindig maradj összeszedett, válaszaid átgondoltak, őszinték és egyenesek legyenek. Ha megfelelően felkészülsz egy interjúra, nem lehet baj, de meglepetések mindig adódhatnak. Ne ess kétségbe a stressz kérdésektől, maradj határozott és nyugodt. Amennyiben állást keresel nézz szét az állásajánlataink között. Ha kérdésed van, vagy tanácsot szeretnél, fordulj hozzánk bizalommal az következő elérhetőségeken:
+36 1 301 5018
info@delego.hu

vagy

Böngéssz állásaink között ITT!

 

Magony Gabriella