kirúgtak munkából

A mai bizonytalan gazdasági környezetben, amikor az alapanyaghiány szinte mindennapos probléma a gyártás/termelésben, sajnos sokan szembesülnek a leépítések, elbocsátások hullámával. Azonban előfordul, hogy valakit kirúgtak,  és mégsem derül ki számára, hogy mi is volt a konkrét ok, hiszen úgy érzi nem követett el igazi baklövést és a vállalat esetlegesen további belépéseket eszközöl, tehát a fent említett probléma nem áll fenn. Habár a munkáltatónak kell adnia valamilyen magyarázatot, a próbaidőd alatti elbocsátásra ez nem vonatkozik. Az esetek döntő többségében a dolgozó olyan hibákat vét, ami neki természetes viselkedés, akár a személyiségéből fakadó megszokás, de egy munkahelyi környezetben már nem állja meg a helyét. Ezeket az okokat soroljuk fel, a teljesség igénye nélkül.

1. Rendszeres késés

Nyilvánvaló ok lehet, ha állandóan elkéstél a munkahelyedről, sőt kifejezetten nem válsz szimpatikussá sem a kollégák, sem a főnök előtt. Ha megérkezésed után állandó hangos magyarázkodásba kezdesz, hogy leszakadt a felsővezeték, vagy hogy a kutyád szétrágta a cipődet, még inkább kiverheted a biztosítékot. Inkább kelj fel, indulj el korábban, ha mégis egyszer-egyszer elkésel, jelezd telefonon, amikor pedig beérsz, csak kérj elnézést és kezdj el dolgozni.

2. Túl hosszú cigi/kávé/ebédszünet

Általában előre megszabják, hogy mennyi időd van az ebédre, illetve van-e lehetőséged egyéb munkaközi szünetekre a nap folyamán. Amennyiben rendszeresen előbb kezdted, később fejezted be ezeket a szüneteket, biztosan feltűnt valakinek. A felettesed számára munkakerülőnek, nemtörődőmnek tűnsz. Előfordulhat, hogy egy-egy ilyen szünet valamilyen okból kifolyólag elhúzódik, de figyelj rá, hogy ne váljon rendszeressé. Próbáld beosztani az időt, és a 10 perces szünet 10 perces a félórás ebédszünet pedig félórás legyen.

3. Magánügyek intézése

A nappali műszak hátránya, hogy amikor a postás jön, vagy épp a villanyórát olvassák le, nem vagyunk otthon. Ezt mindenki tudja, tehát egyszer- egyszer belefér egy-egy magántelefon, hogy az efféle ügyeket el tudd intézni. DE, ha már az egész műszak ismerte a családod tagjait, és a párkapcsolati problémáidat mindezt pedig azért, mert állandóan a telefonon lógtál magánügyben, ne csodálkozz, ha végül elbocsátottak. Legközelebb érdemes a hosszú magánhívásokat a munkaközi szünetekre szorítani.

4. Alkohol

A mértékletes alkoholfogyasztással nincs probléma, de munkahelyen, vagy munka előtt TILOS. Ha úgy is érzed, hogy a kisbolt előtt legurított feles nem befolyásolta a munkádat, biztos lehetsz benne, hogy de. Mások látták, vagy érezték rajtad. Így az elbocsátás indoka magától értetődik.
5. Közösségi oldalak, játékok
Ha állandóan a telefonodon lógtál, akár facebook, akár valamilyen játék miatt, nem kelthettél jó benyomást. Talán természetesnek tűnt, hogy ha épp nem volt semmi dolgod, telefonozz egy kicsit, de pl., ha ez vásárlók előtt zajlott, vagy te csak hitted, hogy nem volt semmi dolgod, ok lehetett arra ha kirúgtak. Legjobb, ha a telefonodat inkább a táskádban tartod, munkaterületen kívül, így elkerűlheted, hogy akár csak megszokásból is ránézz.

6. Negatív hozzáállás

Tudni kell nemet is mondani, de ha mindig mindenhez negatívan álltál hozzá, nem hoztad magad szerencsés helyzetbe. A munkáltatók szeretik, ha a dolgozó valamilyen szinten rugalmas, legalábbis amennyire lehetőségei engedik. Természetesen, ha gyermek, vagy beteg hozzátartozód gondozása miatt nem tudtál plusz műszakot vállalni, érthető. De ha többször előfordult, hogy nyakig voltatok a munkában, de te leléptél mert 17:00!! munkaidő vége, biztosan nem szereztél jó pontokat a többiek körében se. Ha megkérnek érdemes rugalmasan hozzá állni a plusz munkához, ez később biztosan meg fog térülni. Pl., ha éppen nem érsz rá, ajánlj fel egy másik napot, amikor viszont igen.

7. Áldozat

Az állandó önsajnálatot, panaszkodást senki nem szereti hallgatni. Az ilyen típusú emberek árasztják magukból a negatív energiát, ezért senki nem beszélget velük szívesen. Előfordulhat, hogy éppen magánéleti válság közepén voltál, vagy utáltad a munkád, mert kevés volt a fizetés, és nem is becsültek meg, de akkor is jobb ezeket magadban tartani a munkahelyen.
Amennyiben a fentiek közül valamelyik pontnál magadra ismertél, úgy bízunk benne, hogy az esetből tudtál tanulni, és a jövőben, nem követsz el hasonló hibát, hibákat. Készülj fel, a következő állásinterjún biztosan megfogják kérdezni tőled, mi volt az oka, hogy el kellett jönnöd a cégtől. Értékelni fogják az őszinte válaszodat, és azt, ha le tudtad vonni a megfelelő következtetést, valamint tanultál belőle. Mielőtt belemerülsz az álláskeresésbe frissítsd fel az önéletrajzodat, hogy több eséllyel indulhass. Egy ’korábbi cikkünkben’ ebben segítünk, illetve érdemes körülnézni ’állásajánlataink link’ között is. Amennyiben kérdésed van, fordulj hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeken:

info@delego.hu, 061 999 7474